Két éve 2015. december 27-én vettük ki az első helyet a Boldogság Központ számára.
Utána 2 nap alatt berendeztük az új helyet.
Az Office Depot-ból 3 kocsifordulóval szállítottuk a székeket, mert az ünnepek miatt csak az új évben lett volna szállítás 🙂 …amit azóta is csodának tarunk, hogy megcsináltunk 🙂

Január elsején már telt házzal kezdődött az Év eleji meditáció, ahol kiderült számunkra, hogy kicsi lesz a hely 🙂

Kockáztatunk, mertünk, bátrak voltunk, léptünk!theta-otthon.kolozsimariann.hu

Mi változott azóta?

  • Akkor indult a FB oldalunk és a szilveszter azzal telt, hogy egymásnak üzentünk hány kedvelésünk van. Ma már több, mint 5.000-en kedvelitek az oldalt, és amire büszkék vagyunk, hogy egyik sem fizetett kedvelés, hanem valóságos.
  • Buda helyett már Pesten vagyunk, bővültünk és nagyobb és tágasabb lett a helyünk.
  • Rengeteg új embert ismertünk meg, új életutat, kihívásokat, problémákat, elakadásokat, élethelyzeteket. Az örömteli közös munka után megszámlálhatatlan pozitív visszajelzést kaptunk, és kapunk a mai napig, amit itt is köszönünk szépen.
  • Folyamatosan továbbképezzük magunkat a mai napig, hogy még jobb, újabb  tudást és információt adhassuk át Nektek.
  • Számos olyan életre szóló élményünk, tapasztalatunk volt, mely a Boldogság Központ nélkül nem jöhetett volna létre.
  • Barátságok, partnerkapcsolatok, közösségek és szövetségek születtek a programok során.
  • Olyan személyiségfejlődéseknek lehettünk és vagyunk tanúi, amikért a mai napig hálásak vagyunk – és köszönjük, hogy részesei lehettünk az utatoknak.
  • Az akkori technikáink mellé a  coaching és business coaching irányzattal többféle módon és technikával tudunk segíteni.
  • Számos bakancslista, nagy álom, terv valósult meg, és valósul meg a Boldogság Központ programjai hatására, vagy kerültetek közelebb lépésekkel a nagy tervhez.
  • Sokan megtalálták az álom-munkát, megvalósították az álmukat, és megtalálták a párjukat.

Ma: kockáztatunk, merünk, bátrak vagyunk, lépünk!
Közben mindketten megéljük az álmainkat és a hobbijainkat!

.
Sok sikert magunknak és Nektek is!

Ez a weboldal sütiket használ. Az Uniós törvények értelmében kérem, engedélyezze a sütik használatát, vagy zárja be az oldalt. További információ

The cookie settings on this website are set to "allow cookies" to give you the best browsing experience possible. If you continue to use this website without changing your cookie settings or you click "Accept" below then you are consenting to this.

Close