MIÉRT A FÉNY ÜNNEPE DECEMBER 21? theta-otthon.kolozsimariann.hu
Tippek, hogyan lehet a Te életedben is ez nap egy új kezdete

December 21-én déltájban a Nap eléri egész évben tett útjának legmélyebb pontját, és utána emelkedni fog és a fény.
A magyar hagyományokban ezt a napot nagyon tisztelték őseink is.
Ők akkori hitük és tudásuk szerint szertartásaikat úgy alakították, hogy segítsenek számukra abban, hogy a sötétséget megakadályozzák.
Hiszen a gazdák, a földművesek télen kevesebbet tudtak dolgozni, kevésbé érezték magukat hatékonynak mint nyáron. Télen kevesebb a fény, sötétben kevésbé tudták a munkájukat végezni.


Ebben az időszakban szokás volt, hogy a faluban tüzeket gyújtottak. A pásztorok, kanászok kiterelték a falu jószágait és a megmaradt hamun áthajtották a barmokat, lovakat, marhákat különösen a hasított körmű állatokat. Ennek valószínűleg megvolt az az értelme fizikai szinten is, hogy ez a fahamu fertőtlenített, és nem kaptak tályogot, körömfájást olyan könnyen az állatok.


Ez is azt jelenti, hogy a magyar emberek ösztönüknél fogva ismerik a természetet.
Az emberi szervezet is a talpon keresztül -kínai gyógymódok is ezen alapszanak-vezeti ki a káros anyagot a szervezetből.


Néhány helyen a római időkből származó “mustáros” szertartás szerint a pletykás, lusta embereket, vagy akire panasz volt, megsuhintották vesszővel és ezáltal elűzték belőle ezt a negatív energiát.


A 21. század embere szelídebb módszerekkel tudja ezt megtenni.


Erre való az önismeret, a meditáció.
Időközönként leülünk és átgondoljuk, mi az amit jól csinálunk, és mely területen lehetne még fejlődnünk!

A fentiek is azt mutatják, hogy érdemes ezen a napon átgondolni életünket.www.theta-ottthon.hu
Melyek azok a negatív, minket akadályozó energiák, érzések, gondolatok bennünk, amelyeket szeretnénk “kiűzni” magunkból.
Sokan szilvesztert használják arra, amikor ki is mondják min szeretnének változtatni.
Lefogyni, többet sportolni, több szabadidőt engedélyezni magunknak, több programot szervezni a szeretteinkkel, nyelvet tanulni és még sorolhatnánk.
Aztán valahogy a kezdeti lelkesedés alábbhagy.
Miért?
Mert az eddig visszahúzó energiákon nem dolgoztunk.
Megszoktuk a régit, és észre se vesszük, hogy egy idő után halogatunk, “ma nem majd máskor” és szépen a magunk számára adott ígéreteket nem tartjuk be.

Időhiány miatt, ez vagy az fontosabb, más lesz a fontossági sorrend.

A téli időszak pont alkalmas arra, hogy önmagunkat is megvizsgáljuk.
Milyen rejtegetnivaló dolgaim vannak?
Pl: halogatás, félelmek, kételkedés, önértékelési problémák stb.

Ezek az energiák amiken érdemes változtatni?
Változtatni hogy tudsz? Belemész a mélyére.

Megnézed milyen az az érzés, de jól vizsgáld meg.
Nézd meg miben segített téged.
Amikor halogattál lehet, hogy időt akartál nyerni, hogy tökéletesebb megoldást találj arra amit szeretnél.

Nézd mega körforgást, ahogy Te látod! A Nap számodra reggel felkel este lenyugszik. Közen süt, néha borúsabb, esetleg esik az eső is, de van amikor napokig nem is látod. De attól még nem tűnt el!

Mit szeretnék ezzel mondani? Hogy rajtad múlik, hogy a saját magadban levő naposabb részt elő tudod-e csalogatni?
Több lesz-e a napsütés mint a borús nap az csak rajtad múlik!

theta-otthon.kolozsimariann.hu

Mindkettő lehetősége benned van, és Te döntöd el hogy a fejlesztendő területekre fókuszálsz vagy arra ami pozitív.
Hagyod hogy a rosszkedv lehúzzon, vagy fókuszálsz az értékeidre és általuk gyógyítod a sérült területeket.
TIPP:
1. Szeresd meg magad!
2. Fogadd el magad a negatív tulajdonságaiddal, hisz az is Te vagy abból tanulsz, de fontos hogy tegyél a változásért!
3. Hidd el, ha Te harmóniában vagy magaddal, akkor a környezted is azt érzékeli!
4. Nem mindig döntünk helyesen, de akkor tanulsz belőle ha megnézed mire volt jó, miért úgy döntöttél
5. Amikor valamin változtatni szeretnél tudatosítsd magadban azt is, hogyan tennéd! Ha esetlegnem látod, kérj segíséget a barátaidtól, környezetedtől, mert egy külső személya kik számára fontosak vagyunk könnyebben rálát az apró hibákra.
6. Ahogy téged motiválnak mások hidd el te is hasznos vagy mások számára a példád és az életed által!

Boldogság Központ programjai a témában:
A decemberi hónap mottója: „Szeretet, család az ünnep harmóniája”
2016 december 21 Hála Gyógyító est és karácsonyi meditáció

Szeretettel várunk a programra!

helyszín: Boldogság Központ Budapest 13.ker Radnóti Miklós u 26 2.emelet/1 “Boldogság” kapucsengő

Ez a weboldal sütiket használ. Az Uniós törvények értelmében kérem, engedélyezze a sütik használatát, vagy zárja be az oldalt. További információ

The cookie settings on this website are set to "allow cookies" to give you the best browsing experience possible. If you continue to use this website without changing your cookie settings or you click "Accept" below then you are consenting to this.

Close