Hatalmas meglepetéssel és ajándékokkal készültünk Neked!

Érdemes elolvasnod az egész cikket.

Aki érzékeny az energiákra, az megfigyelhette, hogy az utóbbi hetekben nagy változások zajlanak a környezetünkben és bennünk is. A változás időszakában élünk. A májusi energiákról, tanulságokról, újrakezdésről itt olvashatsz egy friss cikket. Jó olvasást kívánok hozzá!

Május a az emberi és családi kapcsolatok rendezésének energiáját képviseli, a szerelem és a bőség energiáját hozza el – ha meglátod a lehetőséget, és élsz vele.
Jó tudni, hogy 2017 egésze az újjászületés éve, energetikája – ezzel lehet élni, és lehet elodázni, megúszni, de 2017 után ezek alapján – 2017-ben mit változtattunk, alakítottunk, fejlődtünk, mit dolgoztunk ki magunkból – alakul az életünk.

theta-otthon.kolozsimariann.hu
Ebben segítünk és támogatunk az alábbi ajándék lehetőségekkel – mert nekünk az a fontos, hogy Te is, és minél többen boldogabbak, nyugodtabbak legyünk, és egy jobb jövőt teremtsünk magunknak és a környezetünknek!
Május nagyon fontos időszak ebben – kezdd el változást, változtatást most!

Akár kezdőként, akár haladóként találsz magadnak olyan programot, ahol rakéta sebességgel fejlődhetsz, az alábbi lehetőségek közül.

theta-otthon.kolozsimariann.hu

Nézzük:

2 nagy hatású, fantasztikus változásokat hozó tanfolyam korán kelő kedvezményét meghosszabbítottuk – az ok: tudom, hogy mire vagy képes ezzel a tudással, és ezt a 2 tanfolyamot, ezt a hatalmas fejlődési lehetőséget csak egyszer tartjuk 2017-ben. Nem szeretnénk, ha lemaradnál.

Ez a két tanfolyam: Dig Deeper tanfolyam és Szivárványgyermek tanfolyam.

A Dig Deeper tanfolyam más néven Áss mélyebbre tanfolyam elvégzésével profi ásás technikára tehetsz szert, mestere lehetsz a manipuláció, ego felismerésének és oldásának. Technikai tudás, gyakorlás, ásás tempó gyorsulása, profizmus, amit itt elsajátíthatsz. Nem megy az ásás, vagy nem tudsz tesztelni? Itt a helyed!  Haladó tanfolyam szükséges az elvégzéséhez.

Szivárványgyermek tanfolyam – előképzettség nélkül is végezhető, gyerekek számára is nyitott.

Képességfejlesztés, önbizalom növelés, aura látás elsajátítása, gondolatolvasás képességének gyakorlása. Intuitív érzéskelésed fejlesztése, különleges képességű emberek jobb megértése a tanfolyam hozadéka mind. Időpont: június 22-25. Különleges tanfolyam, ahol nagyon nagy dolgokra ébredhetsz rá, ahogy az eddigi résztvevők is – nagy blokkokat vagy képes letenni, és ezáltal megváltoztatni az életed. Ha még nem végeztél Theta Healing Alaptanfolyamot, az Alaptanfolyami végzettséget is megkapod a tanfolyam elvégzésével.

Intuitív Anatómia 3x bónusszal – most május 26-ig az extra kedvezmény igénybevételével 100.000 Ft kedvezménnyel vehetsz részt az augusztusi tanfolyamon!

A tanfolyamon megtanulod az intuitív gyógyítást, teljesen megérted és meglátod a Theta Healing technika szerinti megközelítését a különböző betegségeknek. Konkrét használati útmutatót kapsz minden szervhez, a gyógyításhoz, és a mindennapi gyakorlás által csodálatos módon fejlődnek a képességeid, és ezáltal az életed. A tanfolyam pozitív hatással lesz az egészségedre, a családodra, az életedre. Hatása felbecsülhetetlen, nehéz elmondani mennyi élmény, felismerés és csoda vár.

Theta Healing AlaptanfolyamEddig vártál megfelelő pillanatra? Itt a tökéletes alkalom!
Theta Healing Alaptanfolyam most különleges energiákkal – a Tízmilliószoros nap bőség energiáival átitatva!

Ajándék: ha korán kelsz, (értsd: legkésőbb június 2-ig befizeted a tanfolyam korán kelő díját) jelentős kedvezményben részesülsz. Ismétlőként is sok szeretettel várunk, szuper lehetőség teremtő képességeid aktiválására!

Előtte pénteken, június 9-én:  Tízmilliószoros bőség teremtő tréning és közös esti meditáció.

Haladó tanfolyam: május 26 – 28. és július 21-23. az Intuitív Anatómia tanfolyam előtt.

A Haladó tanfolyam egy remek lehetőség, hogy fejleszd magad, a tudásod, hogy még több energiát, és gyógyítási képességet válj képessé befogadni. A tanfolyam része a több száz pozitív letöltés, mely átmos energetikailag, és így teljesen új, pozitívabb, harmonikusabb önmagaddal találkozhatsz a tanfolyam után.
A Haladó hétvégéjén 15-20 év spirituális tudását kapod meg összesűrítve – minden sík energiáját, elméleti és gyakorlati hátterét megismerve. Szeretnéd fejleszteni a képességeid, és még nagyobb energiával rendelkezni?
Akkor hamarosan találkozunk!

Korán kelő kedvezmény május 19-ig történő befizetésig.

theta-otthon.kolozsimariann.hu

Május 19-20-án a megújulás és felszabadulás energiája jelenik meg a térben.

Kiváló lehetőség ez arra, hogy megnézzük és megértsük, hogyan tudjuk az érzelmeinket, vagy egy kapcsolatot meggyógyítani, ami eddig nem sikerült. Különös tekintettel a párkapcsolatokra. Itt az idő lezárni a társas kapcsolatokban a sehová sem felesleges és fárasztó köröket, és beengedni az új energiákat. Indulj el és figyelj a megoldásra és a változásra a kapcsolataidban. Ez a két nap a varázslatos megoldások napjai is lehetnek, ha hajlandóak vagyunk tenni és fókuszálni az újra. Minden rajtunk múlik.

Azért, hogy ez minél jobban sikerüljön, 19-én Szerelem tréninget tartunk, ahol játékos gyakorlatok segítségével 10-17óra között feltérképezzük érzelmi kapcsolatainkat, gyógyítjuk őket és megteremtjük az új minőségű, felemelő kapcsolatok alapjait.

Este közös meditáció keretein belül tesszük ugyanezt, hogy minél több minőségi, támogató, pozitív kapcsolat és párkapcsolat legyen jelen világunkban.

theta-otthon.kolozsimariann.hu

Mindkét program előfeltétel nélkül látogatható, egyedül nyitott szív és elme kell hozzá. Tégy magadért, jelenlegi vagy jövőbeni kapcsolatodért, és önmagadért, hogy még jobban megéld a harmóniát, a békét önmagaddal, és ezzel megteremtsd életedben a boldogságot!

Kérdésed van?

[email protected]

20-842 0139

Kolozsi Mariann és Tumbász Hédi

Ez a weboldal sütiket használ. Az Uniós törvények értelmében kérem, engedélyezze a sütik használatát, vagy zárja be az oldalt. További információ

The cookie settings on this website are set to "allow cookies" to give you the best browsing experience possible. If you continue to use this website without changing your cookie settings or you click "Accept" below then you are consenting to this.

Close