Miért érdemes Theta Healing ingyenes Nyílt napon részt venni?

Mert lehetőséged van spontán gyógyulásban részesülni.

theta-otthon.kolozsimariann.hu

Ez nem ígéret, csak az eddigi tapasztalatok alapján azt vettük észre, hogy az elmúlt időszakban egyre több ember számol be pozitív hatásokról, spontán gyógyulásokról, pozitív eredményekről a közös meditációk, workshop-ok és az ingyenes Nyílt napok, tanfolyamok után. Az egyéni kezelésekről nem is beszélve.

Hogy néhány konkrét példát említsek. Azóta már kedves tanítványom, aki végigjárta január elseje óta az összes tematikus workshop-ot.
Az első programon az ingyenes Nyílt napon komoly váll és lapocka fájdalommal jelent meg. Elmondása szerint, arról számolt be, hogy a vállfájdalma meditáció közben egy rándulással kimozdult és utána az energiák hatására teljesen rendbe jött.

Két héttel később az alaptanfolyamon arról számolt be, hogy évek óta krónikus váll, nyak és lapocka fájdalommal küzdött, folyton be volt állva az izomzata és ettől nem tudott szabadulni, pedig gyógytornára járt, különböző masszásokra és mindent megtett annak érdekében, hogy ettől megszabaduljon.
Csodával határos módon az energiák hatására és saját magának köszönhetően mivel tett magáért és részt vett a programon, mivel ez nem garantálható ez mindig Tőled függ, Tőletek függ, hogy mit vesztek ki az adott programból, hogy engeded-e hatni az energiákat.
Teljesen rendbe jött a háta, a válla, az izomzata.
Volt ott egy energetikai blokk, ami a meditáció hatására kioldódott. Az a görcs, ami okozta azt az izomfájdalmat és izombántalmat magától megoldódott.

Úgy hogy ha hasonló problémáid vannak, vagy szeretnél megoldást találni a saját problémáidra, szeretnéd kipróbálni a meditációt vagy egyszerűen csak kíváncsi vagy és szeretnél kellemesen és hasznosan eltölteni két órát, akkor gyere el a következő ingyenes nyílt napunkra.

Ismerkedj meg a Theta Healing-el, Spirituális Válasz Terápiával, Coaching-al, ismerkedj meg a programjainkkal, fejlődési lehetőségekkel és tarts velünk!

Sok szeretettel várunk a Boldogság Központban!

theta-otthon.kolozsimariann.hu

Időpont: 2015.02.10.18.00

Helyszín: Bp., 2.kerület, Retek u. 20.1.emelet 2.ajtó „Kolozsi”

Jelentkezés: https://theta-otthon.kolozsimariann.hu/nyilt-nap/ vagy [email protected]
Kolozsi Mariann

Ez a weboldal sütiket használ. Az Uniós törvények értelmében kérem, engedélyezze a sütik használatát, vagy zárja be az oldalt. További információ

The cookie settings on this website are set to "allow cookies" to give you the best browsing experience possible. If you continue to use this website without changing your cookie settings or you click "Accept" below then you are consenting to this.

Close