Szeretetnyelv
workshop
Szeretetnyelv
workshop
Nagyon sok kapcsolati és párkapcsolati problémával találkoztam az elmúlt években
és azt vettem észre, hogy szinte minden párkapcsolatban alapvető hiba a szeretetnyelvek ismeretének hiánya.
Az a tapasztalatom, hogy a párkapcsolati munkáink során a pároknál kiderül, hogy szeretik egymást, meg is tesznek egymásért nagyon sok mindent, viszont a másik nem azon a módon kapja a szeretet, ahogy azt be tudja fogadni vagy érzékelni tudja.
Ilyenkor vannak a félreértelmezések, félreértések és félre kommunikálások.
Nagyon sokszor találkozom azzal az alapvető hibával, hogy az egyik fél saját nyelvén fejezi ki a szeretetét, amit a másik fél viszont vagy nem ért, vagy nem úgy értelmez, mint ahogy a másik szánja, szeretné.
Például ajándékot vesz, viszont a másik fél mondjuk dicséretre vágyik vagy beszélgetésre, azonban ezt nem kapja meg, és hosszú távon így kialakul a szeretetlenség érzése.
Abban, aki pedig adja ezt a fajta szeretet az elégedetlenség érzése erősödik, hiszen ő „mindent megtett” ami tőle telhető, még sincs értékelve.
Hosszú távon ez a kapcsolat romlásához vagy szétbomlásához vezethet.
Holott csak annyi lenne a megoldás, hogy ezt megbeszélik vagy egyáltalán felismerik, hogy probléma van a szeretet kifejezésében, fogadásában, értelmezésében.
Fontos tudnunk, számunkra mi az, ami kifejezi, hogy szeretve vagyunk, és ezt el is tudjuk mondani a párunknak. A párunk ezután lesz képes ezt nekünk megadni.
Az alapvető probléma az, hogy nem tudod,
hogy számodra mi a szeretet kifejezése.
Saját magadnak sem tudod megfogalmazni,
saját magadtól sem kapod meg.
Az első és legfontosabb dolog,
hogy Te tisztába jöjj azzal, hogy mi a Te saját szeretetnyelved. Ezt fogjuk megtalálni az este során.
A következő lépés pedig az lesz, hogy megtudod, mi a párod szeretetnyelve, vagy azoké az embereké, akikkel kapcsolatban vagy, és fontosan a Számodra!
Hiszen a szeretetnyelvek tudatosítása nagyon fontos kettőtök kapcsolatában!
Ehhez az lenne a legjobb, hogy ha mindketten eljönnétek, hiszen akkor tudunk a legjobban együtt dolgozni. Ha ez mégsem megoldható, az sem probléma.
Egyedülállóként, párkapcsolatban éppen nem élőként is bátran gyere!
Mert megnézzük, hogyha bekopogtat a párkapcsolat, hogyan tudsz majd jól kommunikálni, jól kifejezni az érzéseidet, és hogyan tudod a párkapcsolatod a lehető legjobb úton megélni.
Mi az egyik legnagyobb probléma?
Az eltérő a szeretet és a szerelem minősége az embereknél.
- Amikor megtanulod szeretni önmagad, megtanulsz szeretni másokat
- Amikor szeretsz másokat, de önmagadat nem, akkor nem tudod beengedni a másik szeretetét
- Amikor nem tudod beengedni a másik szeretetét, akkor nem lesz harmónia a párkapcsolatodban és az Életedben
- Amikor nincs harmónia, akkor egyensúlyvesztés van
- Amikor egyensúlyvesztés van, akkor nincs önbizalmad
- Amikor hiányzik az önbizalom, akkor belemész a játszmákba
- amikor belemész a játszmákba, akkor nem a saját Életedet éled
Amikor ez az állapot van, akkor mások döntenek helyetted, mert Te nem mered vállalni a felelősséget
Viszont…
Ha szereted önmagad, szeretsz másokat
beengeded mások szeretetét és háláját.
Amikor ez sikerül, akkor a bőséget is be tudod engedni (szeretet, pénz, boldogság, siker stb.)
A szerencsésebb emberek jó szülői párkapcsolatot és mintát láttak, a kevésbé szerencsések “csonka “családban nőttek fel- amikor a szülők már külön élnek- és hétvégi gyerekek lesznek. Új apukával és új anyukával és eltérő szülői mintával.
A mesében és a történelemben is a férfi volt az erős, a bátor, a hős. Manapság a nők a bátrabbak, felcserélődtek a szerepek és a nők kezdeményeznek. Sok férfi nem kapott pozitív és példát mutató apai mintát, és nincsenek tisztában a férfi szereppel. A nők pedig túlzottan átvették az eredetileg férfianak szánt szerepeket.
Az emberek többsége a tévhitekben él és ezeknek próbál megfelelni. Mindenki a környezetének, szülőknek, a haveroknak akar imponálni és a saját életüket a sarokba teszik.
Sok embernek nem alakult ki egészségesen a “szeretetnyelve.”
Sok esetben a szülők nevelik rosszul a gyerekeiket. Nem tanítják meg nekik hogyan döntsenek, hogyan legyenek fontosak maguknak a saját életükben.
Döntenek helyettük az iskoláról, a sportról, megmondják mi a helyes és mi a helytelen.
Nem tanítják meg nekik a gondolkodást az életről:
- Hogy minden döntésemnek vannak következményei.
- Hogy saját magunkba, a kapcsolatokba és a barátságba is időt és energiát kell fektetni.
- Hogy nem döntünk más helyett, csak a magunk életéről dönthetünk.
- Hogy hazugság helyett őszintén kommunikáljunk.
- Hogy először magamat kell szeretnem, hogy mást be tudjak engedni.
Eltérő szeretet, eltérő minták gyermekkorban, mely akadályozhatja egy későbbi párkapcsolat boldogságát.
Mert amikor két eltérő szeretet-mintát megélt pár összekerül, súrlódások és kommunikációs problémák lehetnek.
Ha engem szabadon neveltek és megbíztak bennem a szüleim, tehát nálam a szabadság megadásával jár a szeretet, akkor nehéz összecsiszolódni a másikkal akinél a szeretet a “rövid póráz”, és a “mikor jössz már haza” zsarolós-szeretet nyelvet jelenti.
Kinek szól a workshop?
Mi lesz az workshopon?
Különleges anyák napi program – az anyai energiák rendezésével!
és mik azok a traumák, negatív, érzések és gondolatok, amik rárakodtak mind a szeretetre, mind a szerelemre, a párkapcsolatra vagy házasságra a Te életedben vagy a tapasztalataidban.
Ezeket fogjuk oldani, tisztítani, tehát egy mély energetikai tisztítást is végzünk és pluszban nagyon sok hasznos és fontos információt osztunk meg Veled, hogy hogyan tudsz hatékonyan kommunikálni a párkapcsolatodban és hogyan tudsz a szeretetnyelveden érvényesülni úgy, hogy igazán boldog legyél Te is és a párkapcsolatod is.
Ha szeretnél:
javítani a saját életeden vagy a párkapcsolatodon
boldogabb ember lenni
jobban megélni az Életedben minden perce
jobban kommunikálni
jobb, minőségibb kapcsolatokat kialakítani az életedben
Akkor gyere el, itt a helyed!
Megismered a megoldási lehetőségeket, tanácsokat kapsz és jó hangulatban töltesz el egy estét, miközben tanulsz magadról, a kapcsolataidról, másokról, és dolgozol a tudatalatti programjaidon.
Nagyon hasznos program, sok kérdést tisztázhat benned, és sok problémád okára rájöhetsz, és rájöhetsz a megoldásra is a workshopon.
Itt az idő, ne halogass tovább!
Helyszín, időpont
Mikor lesz a Szeretetnyelv workshop?
2018. május 10. 18 óra
Hol lesz?
Boldogság Központ, 1137 Budapest, Radnóti Miklós u. 26. 2.emelet 3.ajtó első lépcsőház kapucsengő, 25.
Befektetés: 15.000 Ft
Kuponnal: 10.000 Ft (a kupont minden esetben hozd magaddal, ha van, így tudjuk érvényesíteni a kedvezményed, köszönjük)
Kérdésed van?
A távolság/időhiány/betegség miatt nem tudsz most velünk tartani?
Ne bánd!
Most beszerezheted a workshopot, melyet otthonról, kényelmesen fel tudsz dolgozni!
Ha szeretnéd beszerezni a felvételt, a megjegyzésbe írd be, hogy felvétel, és küldöm a részleteket.
A felvétel 60 perc időtartamú, egy önismereti részből és egy Theta Healing meditációból áll. Semmilyen előképzettség nem szükséges hozzá.
Kolozsi Mariann és Tumbász Hédi